Vége van…. ennyi…
Még mindig elmorzsolok egy-két könnycseppet mikor írom ezeket a sorokat… a részletes beszámolóra még nincs lelkierőm de ígérem nemsokára azt is felteszem.
Ma délután kikísértük Domiékat az állomásra… Sírtunk. Ölelkeztünk. Elbúcsúztunk.
Különös a sors. Mikor elvesztettem egy számomra fontos embert akkor jöttek ők és betöltötték az űrt... Barbi, Domi, Letti, Niki, Anna (bár sajnos nem volt velünk, emlegettük is sokszor na meg hívogattuk ^^ kb. 70nemfogadott hívás….) Jah és nincs sorrend, imádlak mindannyiotokat. Hiányoztok.
Ahogy Letti mondta: Most fekszek azon a bazinagy ágyon ahol elfértünk négyen és írom ezeket a sorokat. Egy jó darabig nem látjuk egymást.
Sajnálom most nem bírok vidámabbat írni. Majd holnap elkezdem ha minden jól megy…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése